Az én életemben csak nagyon kevés olyan ember van, aki igazán közel áll hozzám. Ez köszönhető annak a sok-sok pofonnak, amit az elmúlt évek alatt kaptam, valamint annak is, hogy egyébként is szeretem egyedül tölteni az időmet. Annak ellenére, hogy alaposan megválogatom azt, hogy kit engedek közel, megtalálnak még mindig az olyan személyek, akik képesek megmérgezni az életemet.
Általában már abból felismerheted őket, hogy rengetegszer írnak, hívnak, keresik a társaságodat. Persze én is mindennap beszélek a legjobb barátnőmmel, de azért ez egy intő jel lehet, mert nem biztos, hogy a telefonhívások mögött igazi érdeklődés áll. Én egyébként sem szeretem azt, ha azt érzem, hogy valaki rámcsimpaszkodik.
A következő az állandó panaszkodás, amit végig kell hallgatnod kötelezően, mert ha nem tennéd bunkó lennél. Közben talán megkérdezi, hogy veled mi van, de a választ már nemigen várja meg.
A panaszkodást követi a dicsekvés. Ha neki valami jól sikerült azt is tudnod kell, hiszen ki másnak mondaná el mint neked (és a többi 100 embernek, aki a barátnője). Ha eljutsz idáig, itt érdemes megálljt parancsolni, mert a helyzet csak rosszabb lesz!
A legeslegirritálóbb dolog jön, a számonkérés. Szereti tudni, hogy mikor, kivel mit csinálsz és mennyi időt töltesz. Hiszen azt a kis időt vele kellene töltened! Ugyan, minek neked másik barátnő, ha itt van neked ő? Ha nem veszed fel a telefont, mert valami dolgod van akkor az számára hihetetlen, és köteles vagy beszámolni neki arról, hogy te akkor éppen miért nem értél rá.
Ekkor a helyzet már nagyon nem egészséges. Az ilyen embereket kell jóóó messziről elkerülni. Máshogy azonban nem tudsz javítani a kapcsolaton csak ha kerek perec megmondod a véleményed. Persze utána számíts arra, hogy minimum 10 embernek fog utána kibeszélni.
Szóval hajrá, vedd kézbe az életed és Isten óvjon minket a mérgező emberektől!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: